Képzeld el, hogy választhatsz: vagy változol, vagy meghalsz. De tényleg. Ha ez a választás nem egy vállalati teljesítmény fontosságáról szóló beszéd, vagy egy fanatikus főnök kissé túlzottan drámaira sikeredett ösztönző monológjának fellengzős retorikai fordulata. És nem is egy dörzsölt trénertől vagy kissé színpadias viselkedésű vezérigazgatótól hallod. Képzelj el egy olyan helyzetet, amikor tényleg élet-halál kérdésről van szó. Méghozzá a sajátodról. A te életedről – vagy halálodról. Tegyük fel, hogy egy jól informált, szavahihető szaktekintély közli veled, hogy gondolkozásodban és viselkedésedben nehezen megvalósítható, ám tartós változásra van szükség. Ellenkező esetben a hamarosan meg fogsz halni. Pedig egyébként még sokáig élhetnél. Vajon te képes lennél megtenni, amit javasol? Képes lennél megváltozni, ha az életed forogna kockán?
Azt mondod, igen?
Jól gondold meg, mit mondasz.
Biztos, hogy igen??
Jó eséllyel még magadnak sem mondasz igazat.
Nem, nem változnál.
Nem hiszel nekem? Statisztikai valószínűségekre vagy kiváncsi? Hát íme. A tudományosan bizonyított arányszám kilenc az egyhez. Kilenc az egyhez annak az esélye, hogy nem fogsz megváltozni. Hogy tetszik?
Ez a megnyugtatónak legkevésbé sem nevezhető tény 2006 novemberében hangzott el az IBM által szervezett Globális Innovációs Kilátások című New York-i konferencián, amelyre a cég felsővezetői az általuk ismert legnevesebb ‚jövőbelátó’ gondolkodókat hívták meg. Céljuk az volt, hogy együtt találjanak megoldást a világ néhány valóban komoly problémájára. Az első napirendi pont az egészségügy válsága volt. Azé az iparágé, amelynek működése csupán az Egyesült Államokban ezernyolcszáz milliárd dollárba kerül évente, ami nagyjából az ország GDP-jének mintegy tizenöt százaléka! Nem kevés. A szakértői álomcsapat neki is állt a gondolkodásnak. Az ember azt várná, hogy a probléma megoldása a tudomány és technika lélegzetelállító felfedezéseiben keresendő. Mint például az emberiség génállományának feltérképezése. A csapat azonban nem erre jutott. Ők azt állították, hogy az egészségügyben tapasztalható válsághelyzet gyökere évtizedek óta nem változott. Az iparág intézményei pedig még mindig nem jöttek rá, hogy mi a teendő.
Az egészségügy minden területének vezetői évente egyszer összeülnek egy tanácskozásra. Ezt a tanácskozást, a Global Medical Forum-ot Dr. Raphael “Ray” Levey alapította, aki a következőket mondta az IBM konferencián tartott előadásában: “A populáció aránylag kis csoportjára költjük annak a pénznek a nagy részét, amit a költségvetésben jól ismert és nagyrészt viselkedésünkkel befolyásolható betegségek kezelésére irányoztak elő.” Mit is jelent ez? Azt, hogy ezek az emberek az általuk választott életmód következtében lettek betegek. Nem pedig környezeti hatások vagy genetikai adottságuk, azaz általuk nem befolyásolható hatások miatt. “Amikor én még csak orvosi egyetemista voltam – pedig az elég régen volt – már akkor is tudományos cikkek tucatjai szóltak arról, hogy az egészségügyi költségvetés nyolcvan százalékát öt viselkedésminta következményeire költjük” – folytatta Levey, meg sem említve, konkrétan mi ez az öt. Nyilván, hiszen nem kell ahhoz orvosi diplomával rendelkeznie valakinek, hogy rájöjjön, mely öt területre gondolt. A dohányzásra, alkoholfogyasztásra, evésre és a stresszre, valamint a nem elegendő testmozgásra.
Az igazi csattanó azonban csak ez után következett. Dr. Edward Miller, a Johns Hopkins Egyetem orvosi fakultásának dékánja és vezérigazgatója tolmácsolásában. Miller szívbetegekről beszélt. Olyan szívbetegekről, akiknek állapotuk súlyossága miatt bypass műtétre volt szükségük ahhoz, hogy életben maradhassanak. Tudni kell, hogy ez a műtét igen komoly és költséges beavatkozás, ára komplikációk esetén akár a százezer dollárt is meghaladhatja. Az Egyesült Államokban évente körülbelül hatszázezer betegen hajtanak végre bypass műtétet, melynek során átültetéssel hidalják át az elégtelenül működő szívkoszorúér-szakaszt. Emellett évente 1,3 millió szívbetegen végeznek úgynevezett angioplasztikai műtétet, amellyel az eldugult vagy leszűkült ereket állítják helyre jellemzően ballonos katéteres tágítással. A költségvetésből e két műtétre körülbelül évi harmincmillió dollár megy el. A beavatkozások átmenetileg csökkentik a beteg mellkasi fájdalmait, szívinfarktus megelőzésében és az élet meghosszabbítását illetően azonban csak ritkán eredményesek. Az esetek körülbelül felében a kezelt érszakasz ismét eldugul. Bypass műtét esetén ez néhány év alatt, angioplasztika esetén viszont csupán néhány hónap alatt bekövetkezhet. Ennek az úgynevezett restenosisnak – azaz újbóli eldugulásnak – az okai igen összetettek. Bekövetkezhet például pusztán a sebészeti beavatkozás okozta trauma miatt is. Mindehhez tudni kell, hogy a fájdalom visszatérése és a műtét megismétlése is elkerülhető lenne. Nem beszélve arról, hogy amennyiben súlyosbodást nem sikerül megállítani, a betegség végül a beteg halálához vezet. Mi hát a megoldás? Az egészségesebb életmód. Illetve az lenne, ha nem csupán a betegek kis része lenne hajlandó változtatni életmódján. “Ha megnézzük a bypass műtéten átesett betegek életmódját, azt fogjuk látni, hogy kilencven százalékuk egyáltalán nem változtatott rajta” – mondta Miller. “Minden kutatás újra és újra ugyanezt mutatja. Kell lennie egy hiányzó láncszemnek. Valaminek, ami megmagyarázza, hogy ha valaki tisztában van betegsége súlyosságával, és tudja, hogy változtatnia kellene életmódján, miért képtelen erre.”
Az emberek viselkedésének megváltoztatása azonban nem csupán az egészségügyben jelent kihívást, hanem az üzleti életben is. Legalábbis amennyiben egy vállalkozás versenyképes akar maradni turbulens világunkban – magyarázta John Kotter, a Harvard Business School professzora, aki egyik kutatása során több tucat üzleti szervezet viselkedését és teljesítményét figyelte zűrzavaros időszakokban. Ő a következőre jutott: “A legfontosabb kérdés sosem a stratégia, a struktúra, a kultúra vagy a rendszer volt. Hanem az, hogy miként lehet megváltoztatni az emberek viselkedését.” Erre több okból is szükség lehet. Előfordulhat például, hogy alapjaiban változik meg a versenypiac dinamikája – új versenytárs jelenik meg a világpiacon, vagy liberalizálnak egy addig szabályozott piacot. Vállalati átszervezés, összeolvadás, vagy a cég tevékenységének bővülése is előidézhet ilyen helyzetet. Maga az egyén is elhatározhatja, hogy változtat addigi munkastílusán – másként akar bánni beosztottaival, vagy az eddigiektől eltérően szeretne reagálni az őt érő kritikákra. Sokan sok ok miatt próbálnak változni, emberek többsége azonban képtelen rá.
A vállalati szervezetben elvileg a vezérigazgatónak kellene főszerepet játszania a céget érintő változási folyamatokban. Mégis, gyakran ő is éppen annyira ellenáll a változásoknak, és éppen annyira hajlamos a visszaesésre, mint bárki más. Ennek legfrissebb és legismertebb példája Michael Eisner . Miután beteg szíve miatt már majdnem meghalt, végre hajlandó volt odafigyelni felesége intelmeire, és második számú vezetőnek felvett maga mellé egy jól ismert szakembert, Michael Ovitzot. Az új vezetőnek az lett volna a feladata, hogy levegye Eisner válláról a Disney vezetésével járó stressz egy részét. Kiderült azonban, hogy a szívbeteg vezér képtelen volt átlátni az intézkedés valódi értelmét, ezért gyakorlatilag kezdettől fogva nem adott valódi hatalmat Ovitz kezébe.
Általában azt tartják, hogy a válság hatékony motivátor, hatására az ember hajlamosabb a változásra. Mégis úgy tűnik, hogy bár a súlyos szívbetegség az egyik legkomolyabb válsághelyzet, amit valaki személyes életében átélhet, a többséget ez mégsem motiválja. Vagy legalábbis nem eléggé. A jelek szerint az sem elegendő, ha valaki pontos és tényszerű információt kap egészségi állapotáról. Akkor hát mi lenne hatásos? Vajon miért viselik az emberek általában véve olyan nehezen a változást? Mi működik az ember agyában, ami ilyen erős ellenállásra készteti őt? És miért küzdünk a változás ellen még akkor is, ha tudjuk, hogy életbevágóan fontos lenne?
Kotter döntő fontosságú megfigyeléssel folytatta előadását. “A viselkedés leggyakrabban annak hatására változik, hogy érzelmekhez szólunk. Ez még a döntően elemzés- és kvantitatív mérés-orientált szervezetekben és a magukat képzettnek és okosnak tartó személyek esetében is igaz. A változtatásra tett kísérletek jellemzően akkor sikeresek, ha problémákat és megoldásokat oly módon sikerül láttatnunk az emberekkel, hogy ezzel ne csupán gondolati, hanem érzelmi befolyást is gyakoroljunk rájuk.”
Sajnos ez a fajta érzelmi meggyőzés nem szerepel a gazdasági felsőoktatás tantervében. A dolgokat működtető “technokraták” – mérnökök, tudósok, jogászok, orvosok, könyvelők és menedzserek – számára pedig nem természetes ez a fajta viselkedés. Ezek az emberek ugyanis éppen arra büszkék, hogy milyen fegyelmezetten és analitikusan képesek gondolkodni. A változás pszichológiájának tudományos háttere egészen lenyűgöző. Olyan gyorsan fejlődő területek eredményeiből merít, mint a kognitív tudomány, nyelvészet és a neurológia. Felfedezéseit és a terület által alkalmazott technikákat azonban első látásra gyakran paradoxonnak és irracionálisnak érzi az ember.
Térjünk vissza ismét a szívbetegekhez. Lehet, hogy még Johns Hopkins és a Global Medical Forum legjobb koponyái sem tudják, miként vegyék rá a betegeket arra, hogy változtassanak életmódjukon. Van azonban valaki, aki tudja: Dr. Dean Ornish, aki San Franciscoban a Kaliforniai Egyetem orvostudományi professzora, és a kaliforniai Sausalitoban működő Megelőző Orvostudományi Kutató Intézet (Preventative Medicine Research Institute) alapítója. Kotterhez hasonlóan Ornish is rájött, hogy a tények sosem elég meggyőzőek. Ha sikerrel akarunk meggyőzni valakit, ennél többre van szükség. “Az emberek egészségügyi témában való tájékoztatása igen fontos. Önmagában azonban nem mindig elegendő. A hagyományos megközelítési mód által gyakran mellőzött pszichológiai, érzelmi és spirituális dimenziók figyelembevételére is szükség van” – vallja Ornish. Neves orvosi szaklapokban publikált kutatási eredményei szerint holisztikus szemléletmódban kialakított programja gyógyszerek és műtéti beavatkozás nélkül is képes visszafordítani a szív- és érrendszeri betegségek folyamatát. Ornish programjának egyik összetevője a vegetáriánus étrend, melyben az energiatartalom legfeljebb tíz százaléka származik zsírokból. Az orvosi társadalom azonban szkeptikusan szemléli eredményeit. Többségük szerint az emberek képtelenek tartósan változtatni életvitelükön, azaz követni a program előírásait.
1993-ban Ornish meggyőzte az omahai Mutual Fundot, hogy fedezzék a klinikai kísérletek költségeit. A kísérletben háromszázharminchárom beteg vett részt. Az orvosok mindegyiküknél súlyos koszorúér-szűkületet állapítottak meg. A kísérlet során a résztvevőknek segítséget kaptak a dohányzásról való leszokáshoz, és csak Ornish speciális étrendjének megfelelő ételeket fogyaszthatták. Emellett heti kétszer támogatói csoporttalálkozón (support group) vettek részt, melynek vezetője egy meditációban, relaxációban, jógában és aerobikban is jártas szakember volt. Három évvel a kísérlet után ismét megvizsgálták a résztvevőket. Hetvenhét százalékuk továbbra is Ornish programjának megfelelően élt, sikeresen elkerülve az egészségbiztosításuk által egyébként fedezett bypass és angioplasztikai műtétet. A Mutual a kísérletnek köszönhetően betegenként körülbelül harmincezer dollárt takarított meg.