MOYERS: Az emberek nem fogják azt mondani, hogy "itt került ki a program a tudományból… és ment át a lélektanba”?
ORNISH: Nos, ez megtörténhet. De nem vagyok biztos benne, hogy a tudomány és a pszichológia kizárja egymást. Az is igaz azonban, hogy ha tartok egy előadást, néhány kardiológus azt fogja mondani, hogy "Az előadás igazán jó volt addig, amíg bele nem hozta ezeket az érzelgős dolgokat." Azt is észrevettem, hogy ha mondok egy viccet, vagy mutatok az előadásomon egy tréfás diát, a legtöbb ember nevetni fog – kivéve az orvosokat. Az orvosok nagyon depressziósak. A mi professszionális csoportunkban található a legtöbb drogfüggő és öngyilkos. Egy nemrég végzett felmérés kimutatta, hogy az orvosok nem javasolják ezt a karriert a gyermekeik számára. Orvosi munkát folytatni nem nagy öröm, ha csak recepteket írsz, és nincs időd arra, hogy megismerd a betegeidet.
Ebben a munkában a saját depresszióm tett érdekeltté, amikor a középiskolában ugyan jól teljesítettem, de valahogy az az érzésem támadt, hogy én csak úgy teszek, mintha okos lennék, és itt az iskolában, ahol egy csomó okos ember van körülöttem, csak idő kérdése, hogy mikor derül ki, hogy hülye vagyok, és akkor mindenki vissza fog utasítani, és egyedül maradok. És természetesen akkor soha nem jutok be az orvosi egyetemre, és soha nem teljesíthetem azt az álmom, hogy orvos legyek, egy örök vesztes maradok, kiközösített, és az életem nem fog érni egy hajítófát sem.
De aztán volt egy spirituális kinyilatkoztatás – vagy válság – attól függően, hogy miképpen akarjuk nézni. Rájöttem, hogy ha fel is vesznek, és ha el is végzem, és megtanulok mindent, amire ott meg tudnak tanítani, ezek nem fogják meghozni nekem az életem értelmét, a boldogságot, a békét, a jóllétet és a szeretetet. Még akkor sem, ha megvan a hírnév és a szerencse, az sem fogja elhozni számomra a meghittségnek azt az érzését, amire mindannyian annyira vágyakozunk. Olyan depressziós voltam, hogy nagyon közel voltam az öngyilkossághoz. Átélve ezt az élményt a tapasztalat tanított meg arra, amit nem tanulhattam meg semmilyen más módon, bár én ezt senkinek sem ajánlanám a tanulás eszközéül. De a lényeg az, hogy sok szívbetegségtől szenvedő ember hasonló folyamatokon megy keresztül…
MOYERS: Ön pedig a táplálkozás, a meditáció és a testmozgás felé fordult?
ORNISH: Nos, igen. Idősebb testvérem, aki főiskolai hallgató volt, pandit Satchidanandánál tanult jógázni. Mivel a jóga sokat segített neki, ezért a szüleim támogatni akarták őt ebben, és amikor a pandit Dallasba jött, egy koktélpartit rendeztek a tiszteletére. Ez 1971-ben, Észak-Dallasban történt. Úgy gondolom, el tudják képzelni, hogy milyen volt.
A pandit egy előadást tartott a nappalinkban, amit azzal a kijelentéssel kezdett el: „Semmi sem hozza meg a tartós boldogságot, és a belső békét…” Erre én már magamtól is rájöttem és ez éppen eléggé szörnyű volt. De ezután tovább ment, és mondott valamit, ami sok ember számára most úgy hangozhat, mint egy New Age közhely, de annak idején megfordította az életemet.
Azt mondta: "Semmi sem hozza meg a tartós boldogságot és a belső két csak az, amikor eléggé megnyugtattad a tested-lelked ahhoz, hogy ezt képes legyél megtapasztalni.”
Az irónia ebben az, hogy ha ezzel nem vagyunk tisztában, csak rohanunk olyan dolgok után, amikről úgy gondoljuk, majd békét hoznak. És a végén oda jutunk, hogy éppen e belső békénket tesszük tönkre.
Ezt a gondolatot megtalálhatja minden kultúrában, ilyen vagy olyan formában. Velem ebben a különös formában történt meg. Szóval úgy döntöttem, hogy kipróbálom, és ha nem működik, még mindig lehetek öngyilkos.
Elkezdtem egy vegetáriánus étrendet. Elkezdtem jógázni és meditálni, és voltak pillanatok, amikor megértettem, milyen érzés a béke, és hogy az nem a „tevésből, cselekvésből”, hanem a „nem tevésből” fakad.
Amikor a vizsgálatban résztvevő szívbetegekkel dolgozunk, a jóga vagy a meditáció végén, amikor ők is érzik ugyanezt a békét és jó érzést, akkor ki szoktuk hangsúlyozni, hogy ezek az érzések nem attól jöttek, hogy megkaptak valamit, ami eddig hiányzott nekik, hanem csak egyszerűen abból, hogy eléggé megnyugodtak, hogy megtapasztalják, ami már eddig is megvolt bennük.
| << vissza az interjú főoldalára |