Dr. Dean Ornish: Spektrum
MIÉRT MŰKÖDIK?

6. Érdemes megcélozni azokat a mélyebb okokat, amelyek meghatározzák viselkedésünket

Az információ fontos, de nem mindig elegendő ahhoz, hogy tartós változtatásokat eredményezzen az étrend és az életmód területén. Ha elegendő lenne, senki sem dohányozna. Minden dohányos tudja, hogy a cigaretta ártalmas – a figyelmeztetés ott olvasható minden doboz cigarettán. Ugyanakkor intelligens emberek sokasága dohányzik – az amerikaiak 30%-a, de Ázsia bizonyos részein a lakosságnak még mindig több mint 80%-a füstöl. Mélyebb szinten kell hatnunk.

Vizsgálataink során éveken át sok időt töltöttem a résztvevőkkel. Jól megismertük egymást, és erős bizalmi szálak kezdtek bennünket összekötni.

Megkértem őket, hogy világosítsanak fel! Mi az oka annak, hogy dohányoznak, túleszik-e magukat vagy túl sokat isznak, netán túl sokat dolgoznak, vagy kábítószerekkel élnek? Túl sok televíziót néznek vagy túl sok időt töltenek az interneten? Nekem ezek a viselkedésformák a rossz alkalmazkodóképességet juttatják az eszembe.

Ezt válaszolták: „Éppen hogy rosszul érted, Dean. Ezek a viselkedések nem a rossz alkalmazkodóképességre utalnak, pontosan az alkalmazkodást igazolják – mert segítenek abban, hogy túléljük a napot.”

Kultúránkban az egyedüllét, a szorongás, a depresszió járványszerűen elterjedt jelenségek. Ha ezeket a mélyebben fekvő okokat célozzuk meg, az embereknek könnyebb lesz maradandó változtatásokat véghezvinni.

Hé, emberek, nem akarom elsőként megszakítani a híreket, de meg fogunk halni! Egyszer csak. Én is. Mindenki meg fog halni.

Természetesen, ennek már tudatában vagyunk, de tényleg tudjuk is? Ha valóban magunkévá tesszük ezt a tényt, ha tényleg teljesen elfogadjuk, hogy egy napon meghalunk, 100%-ig bizonyos, hogy elkezdjük kérdezgetni magunkat: „Hogyan tudok teljesebb életet élni?” Mint ahogyan Frank Sinatra mondta egy alkalommal: „Élj minden nap úgy, mintha ez volna az utolsó napod, és egyszer belátod, hogy igazad volt.”

Vannak, akik könnyen megmagyarázzák a nihilizmusukat: „Minden a génjeimben van. Ki figyel oda? Minek? Nagy ügy. Semmit sem jelent. Minek törjem magam? Azt eszem, és azt csinálok, amit akarok. Mit számít az?”

Egyrészt megértem a nihilizmust is és a depressziót is. Erről két korábbi a Dr. Dean Ornish’s Program for Reversing Heart Disease (Dr. Dean Ornish programja a szívbetegség visszafordítására), valamint a Love and Survival (Szeretet és túlélés) című könyvemben is sokat írtam. Ezek voltak az én katalizátoraim, ezek jelentették számomra a kaput, amelyen keresztül elindulhattam életem megváltoztatása felé.

Másrészt, ha arra figyelek, mi hoz igazi örömöt és értelmet az életembe, sokkal könnyebb lesz naponta meglépni a választásokat a spektrum egészségesebb végén.

Ma az orvostudomány elsősorban a gyógyszerekre és a sebészeti beavatkozásokra, a génekre, a bacilusokra, a mikrobákra és a molekulákra koncentrál. Ugyanakkor az, hogy mi betegít meg bennünket, és mitől érezzük jól magunkat, az a szeretetben és az intim kapcsolatokban gyökeredzik. Ha egy új gyógyszernek ugyanilyen hatása lenne, nagyot tévednénk, ha nem íratnánk fel.

A többi emberhez fűződő kapcsolataink nemcsak életünk minőségére, de mennyiségére – vagyis az élettartamra is hatással vannak. Sok kitűnő tanulmány készült arról az egész világon, hogy a magányos, depressziós és elszigetelten élő embereknél sokkal nagyobb a valószínűsége a korai elhalálozásnak - amelynek gyakorlatilag bármilyen közvetlen oka is lehet –, mint azoknál, akik nagy szeretetben, intimitásban, emellett közösségben élnek, akiknek szerteágazó kapcsolataik vannak. Az orvostudomány terén nem ismerek semmi olyan tényezőt, diétát, nemdohányzást, fizikai gyakorlatot, genetikát, gyógyszereket vagy sebészeti beavatkozást, amelynek nagyobb hatása lenne az életminőségünkre, a betegség létrejöttére vagy az idő előtti halálra.

Ez részben azért van, mert a magányosan élő emberek hajlamosabbak az önpusztító viselkedésre. Ha azt mondjuk egy magányos és depreszsziós embernek, hogy hosszabb ideig él, ha megváltoztatja az étrendjét és az életmódját, ez számára nem nagyon motiváló, hiszen ki akarna hosszabb ideig élni, amikor boldogtalan.

Egyszer egy beteg ezt mondta nekem: „Nézem a tévét, és látom mindazokat, akiknek sokkal boldogabb az élete az enyémnél, és ekkor már csak legyintek. Nem akarok öngyilkos lenni, de az energiáimat inkább a fájdalom eltompítására használnám fel, mint arra, hogy valami örömöt találjak. Mert már nem hiszem, hogy az öröm nekem terem. Csak annyit teszek, hogy megpróbálom minél gyakarabban és gyorsabban elterelni a figyelmem, hogy ezzel is tompítsam a fájdalmat.”

Egy napot túlélni sokkal fontosabb, mint hosszú életre vágyni akkor, amikor az élet értelmetlennek tűnik. Az egyik betegem ezt a jelenséget a következőképpen fejezte ki: „Tudja, ebben a doboz cigarettában 20 barátom van. Ők mindig itt vannak nekem, másom nincs. El akarja venni a 20 barátomat? Mit adhat helyettük?”

Más betegek az ennivalóban találnak menedéket. Egyikük ezt mondta: „Amikor magányosnak érzem magam, sok zsírt eszem – az bevonja az idegeimet, és eltompítja a fájdalmat. Az ennivalóval ki tudom tölteni az űrt.” Ez az oka annak, hogy a zsíros ételeket vigasztalónak nevezik. A fájdalmat lehet tompítani túlzott alkoholfogyasztással vagy más egyéb kábítószerrel, túl sok tévénézéssel, túlzott internetezéssel vagy munkamániával. Az ember sok módszerrel rendelkezik a fájdalom eltompításához, a baj megkerüléséhez vagy a figyelem eltereléséhez.

Tapasztalatunkat megerősítette egy, a The Journal of Marketing című folyóiratban megjelent tanulmány, amely az emberek hangulata és az általuk elfogyasztott étel típusa és minősége közötti összefüggést vizsgálta. A kutatók kimutatták, hogy azok, akik boldogtalannak érzik magukat, nagyobb mennyiségű, általuk finomnak, de egészségtelennek tartott ennivalót esznek meg, mint a boldogok.

Ebben a vizsgálatban a résztvevő alanyokat megkérték, nézzék meg a Love storyt, az 1970-ben készült szentimentális románcot, amelyben a hősnő a film végén meghal. (Remélem, nem rontottam el azzal, hogy megmondtam.) Átlagosan megettek majdnem 12,5 dkg vajas, sós pattogatott kukoricát (ez a mennyiség a mozik közepes zacskónyi adagja) – ez 28%-kal meghaladta azoknak a popkorn fogyasztását, akik a Mindenütt nő (Sweet Home Alabama) című, 2002-ben készült romantikus komédiát nézték egy délvidékre hazatérő divattervezőről, annak ellenére, hogy mindkét film időtartama körülbelül azonos.

Ugyanebben a folyóiratban megjelent egy másik tanulmány is: egyetemi hallgatók olvastak hét, tűzhalált halt gyermekről; ők a közelükbe tett tálból több mint négyszer annyi M&M-et ettek meg, mint mazsolát. Ezzel szemben, a négy régi barát közös esti szórakozás utáni egymásra találásáról olvasó diákok több mazsolát ettek, mint M&M-et.

A változtatás nem könnyű. Ha azonban elég komoly fájdalommal küzdünk, sokkal vonzóbb lehet bizonyos változtatás megkezdésének gondolata. Gyakran hallom: „Barátom, nekem olyan fájdalmaim vannak, hogy kész vagyok bármit megpróbálni.”

A tudatosság a gyógyuláshoz vezető első lépés. A fájdalom részben hasznunkra van, mivel felhívja a figyelmünket, segít megtalálni az összefüggést a fájdalom időpontja és oka között, így lehetőségünk nyílik a választásra, amely már sokkal vidámabb és egészségesebb dolog.

Az érzelmi fájdalom és a boldogtalanság nemcsak az étrenddel, illetve a mozgással kapcsolatos viselkedést megváltoztató tényezők, hanem hatással vannak a minket valóban motiváló, mélyebb kérdésekre is. Akkor vagyunk a legsikeresebbek, ha megcélozzuk azokat az érzelmi és lelki síkokat, amelyek a legnagyobb mértékben befolyásolják azt, amit meg kívánunk tenni, és azt, amit nem.

Még a legkisebb viselkedésbeli változtatásra, például az étrend megváltoztatására vagy a tornagyakorlatok megkezdésére is nagyon nehéz az embereket motiválni, ha depressziósak, magányosak, vagy ha tele vannak félelemmel, pedig mindez napjainkban járványszerűen terjed a társadalomban.

Az emberek csak akkor lesznek hajlandók olyan életmódbeli változtatásokra, amelyek az önpusztítás helyett az én felemelkedését támogatják, ha feltárják a fájdalom, az önlebecsülés, a közöny és a céltalanság mélyebb okait.


lapozó:
1 | 2 | 3 |4 | 5 | 6 |7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |